Linkek Nagykárolyról és környékéről
Nagykároly lap
werdning-hoffman
Kalazanci Szent József római katolikus templom
A Kalazanci Szent József templom nem volt a város első temploma, már a XIII-XIV-ik században volt egy régi, eredetileg ősi katolikus templom. A szatmári püspöki megyének mostani legnépesebb ez a hitközsége a legrégibb plébániák egyike, mely már 1333. év előtt létezett.
A szentháromság kápolna
A nagykárolyi II-es számú plébánia felügyelete alá tartozik a várostól körülbelül 3 kilométerre a Gencsi út mentén található Szentháromság kápolna. Ez a városhoz tartozó terület legmagasabb tengerszint feletti 148 méteres pontja.
Református templom
A nagykárolyi református gyülekezet első temploma a katolikusoktól átvett Mindenszentek temploma volt, amit l723-ban gróf Károlyi Sándor visszavesz a reformátusoktól. Ekkor a jelenlegi templom helyén vályogból egy kis imaházat épít a gyülekezet, ami az 1740-es években olyan roskadozó állapotban volt, hogy az összeomlás veszélye fenyegette.
Az ágostai evangélikus templom
Nagykároly az evangélikus közösség számára szórvány terület. Szatmártól eltekintve a környéken nincsen falusi gyülekezet ami utánpótlást biztosítana a városnak. Az ágostai hitvallású evangélikus fekezet első nyomait 1753-ban találjuk meg Nagykárolyban.
Görög Katolikus magyar-rutén templom
A nagykárolyi görög katolikus magyar (rutén) templom Nagykárolyban a Doina (volt Megyeház) utcában, a Templomkertben van a görög katolikus magyar-rutén és a görög katolikus román templom. A görög katolikus egyháznak már a XVII. században volt egy fatemploma ezen a helyen. A nagykárolyi parókia a munkácsi püspökséghez tartozott, ...
Zsinagóga
A ma is jó állapotban levő zsinagóga építését l866-ban kezdték, majd l890-ben felújították. A zsidó hitközségnek feltehetőleg már az l700-as évek elején volt imaháza a városban. Az első rabbit l724-ben gróf Károlyi Sándor hozatta a városba. A zsidó temető legrégibb sírköve 1744-ből való.
Fatimai Szűz Mária római katolikus templom
A Majtényi úton a Mihai Vitéz II -es lakónegyedben áll a Fatimai Szűz Mária templom. Nem mindennapi építészeti sajátosságaival kitűnik a klasszikus templomok közül. Merész vonalú meredek tornyával, egyenes ...
"SFÂNTUL DIMITRIE IZVORÂTORUL DE MIR" - román ortodox templom
A város központjában, 1990-ben kezdték el az építését. A bizánci stílusú kupolás templom építését Bara Csaba szatmári építész irányítja. Szent Demeter-tiszteletére szentelik majd fel az elkészült templomot.
A román görög katolikus templom és egyház
(hamarosan)
Román ortodox templom
Szentlélek római katolikus templom
Fatemplom
Neo Fm tehetségkutató verseny
Fotókiállítások
Sport